Valahogy (fogalmam sincs, hogy) sikerült negyed ötkor felkelnünk. Elraktuk a maradék cuccot (pizsi, fogkefe, stb), megkentem gyorsan pár szendvicset az útra. Aggodalmunk ellenére sikerült Kornélnak is odaérnie értünk időben. Gyorsan rendet vágtunk a konyhában és a hálóban, aztán bepakoltunk a kocsiba. Én végig kómáztam az úton, nem nagyon bírtam ébren maradni.

Reggel még úgy volt, hogy talán Aix en Provence-ba megyünk Leonnal, csak mi ketten. Erről lebeszéltük magunkat, egyrészt attól tartottunk, hogy eltévednénk, másrészt nem tudtuk, hogy akkor most rendben vannak-e a kocsi papírjai – mi nehezen magyaráznánk ki magunkat egy rendőri ellenőrzésnél, már csak a nyelvi korlátok miatt is. Inkább arra gondoltunk, felfedezzük magunknak gyalogosan Kornélék faluját, a környékét, sétálgatunk, aztán majd beülünk egy aranyos kis vidéki vendéglőbe. Úgysem akartunk egész napra oda lenni, délután pakolhatunk, hogy ne holnap hajnalban kelljen.

 

Hamar ébredtünk, kényelmes reggeli után meg is érkeztek értünk Kornélék. Megint hátrazsúfolódtam a gyerekek közé, majd elindultunk.

Ma reggel kelés után kényelmesen megreggeliztünk, rendbe szedtük magunkat, aztán körbenéztünk kicsit a házikónk körül, mögötte egy kicsiny patak is csörgedezik, annál szélesebb nádas szegélyezi, azon keresztül lehetett átbújni a patakhoz, elég izgalmas.

Ülünk a TGV-n és olyan fáradtak vagyunk, hogy mire a vonathoz értünk, már csak összeomolni lett volna erőnk. Hosszú nap ez a mai és sok ezer km-t tettünk meg és teszünk még meg.

Mivel minél kisebb csomaggal próbáltunk nekivágni az 5 napra, laptop helyett mindössze egy kis füzetkét és tollat vittem magammal naplóírás céljából (bár odafelé még így is túlsúlyosra sikeredett a bőröndünk, majd ezt is elmesélem). Emiatt némi csúszás várható, mert még be is kellene gépelnem azt a sok irományt. :)

A lényeg, hogy ott voltunk, jártunk Avignonban, Marseille-ben, más tengerparti részeken is; szuper volt, jó időnk volt (bezzeg itthon már hideg van, brrr), jól éreztük magunkat, kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget.

Hamarosan jelentkezem a történésekkel és képekkel.

Reggel hiába kezdtem el mocorogni már korán a napkelte ígérete miatt, miután láttam fél szemmel is, hogy borongós az ég, átfordultam a másik oldalamra és húztam tovább a lóbőrt. Ennyit a gyönyörűséges napkeltéről. :)

8 körül keltünk végül, reggeli után még a maradék hálócuccomat is bepasszíroztam a bőröndbe a papuccsal együtt és nagy nehezen be is csuktam azt.

Reggeli után már ragyogott odakint a nap, azt már láttam, hogy lesz itt még pancsi a tengerben!

A mai nap volt az utolsó teljes napom itt (anyunak nem, ő marad tovább a következő turnusra is, az egyik barátnője jön holnap a következő csapattal, ő vált engem). Sajnos a tegnapi rahyogó napsütés ma megint elmaradt, egész nap borús és néha esős volt az idő, ami azért szívás, mert ha ezt tudom előre, akkor tegnap több időt töltök lent a parton.

Szombat: Egész nap szar, esős időnk volt, nem is volt nagyon kedvem kimozdulni. Reggel elmentünk a pékségig, ettem isteni meleg sajttal töltött péksüteményt, s ennyiben ki is merült a napi jó dolog. Aludtam, pihentem, filmet néztem a laptopon, s ezzel valahogy el is telt a nap.

Innentől már nincsenek tervezett programjaink és kirándulásaink, strandolásra készültünk, remélem, a többi napon már jobb idő lesz, mert így unatkozni fogok a végén...

 

Nagyon korán keltünk, fél 6-kor (otthoni idő szerint az csak fél 5!), hogy a fél 7-es busz indulásig magunkhoz térjünk, reggelizzünk, felöltözzünk és pakoljunk is, amit kell (jelezték, hogy strandcuccot is vigyünk, a városnézés után strandolunk is, ha jó az idő). Háááát, az idő szar volt, de azért a strandolást megejthették a bevállalósabbak. De ne szaladjunk ennyire előre.

Fél 9 körül ébredtem. Kényelmes reggeli után (nem tudom megunni a tzatikis és a padlizsánsalátás wasa-kenyeret, rá se nézek az otthonról hozott szalámikra) kibattyogtunk a közeli térre. A keddi tájékoztatón mondták, hogy nem csak ezzel a kisvonat-szerű turista-szállító akármivel lehet átmenni Platamonasba, hanem rendes buszjárat is van.

9:23-kor indult a vonatunk az állomásról, ami gyalog kb félórányira van a szálláshelyünktől. Odasétáltunk (közben majdnem eltévedtünk, de aztán szerencsére a jó tájékozódóképességem segítségével mégis megtaláltuk a célpontot. Egy felüljárón kell átmenni a túloldalra, ahol megvettük a jegyet (olcsó vonat napi kétszer van talán, 8 euróba került a retúr jegy Thesszalonikibe), majd visszajöttünk az innenső oldalra. A felüljáróhoz liftek is tartoznak, felfelé még működött a lift, csak épp világítás nem volt benne, lefelé meg se moccant, de nem is baj, ezek után már nem volt benne bizalmam, s nem szerepelt a terveim közt az, hogy beragadjak egy görög liftbe.

 

Talán még most sem hiszem el, de igen, igen, igen! Megyünk egy hónap múlva Franciaországba!

Tegnap este skype-on kaptuk egyik régi jó barátomtól a meghívást. Marseille-től nem messze (cirka 70 km-re) lakik. Azt mondta, nov. 2-ig van egy kégli, ami már ki van fizetve (albérlet), de az bérlő okt. 23-tól már nem lesz ott, így mehetnénk is, ha van kedvünk. Javasolta, hogy menjünk kocsival, szerinte 300 euróból megvan az útiköltség, kb 1500 km (nem számoltam utána) az út. Először elvetettük az egész ötletet, megbeszéltük, hogy bár jó volna, de... inkább kihagyjuk (anyagi okok miatt, szabadságom sincs már).

Aztán ma délután szólt a kedvesem, hogy ha találok olcsón repülőjegyet (Párizsba, mert közvetlenül Marseille-be nagyon drága), akkor mégis menjünk csak el. Párizsból majd vonatozunk (először TGV-zni akartunk, de annak az ára egy útra annyi, mint amennyit a repülőjegyekért oda-vissza kifizettünk!), legalább látjuk Párizst is kicsit, meg Franciaország egy részét is a vonatból. Az autós verziót kizártuk, rém fárasztó lenne annyit vezetni, átaludnánk az ott töltött időt.

A jeles időpont tehát: okt. 28. szerda - nov. 1. vasárnap.

Ez egy nagy kaland lesz, érzem. :)

Ülök a teraszunkon, ami egész kellemes, már alkonyodik, legalábbis a nap már lebukott az Olympos hegy mögé. A mai nap számomra leginkább a pihenésről szólt, mivel a buszos utunk 21 óra hossznyira nyúlt a macedón határőrök jóvoltából...

Idén a tervezett külföldi utazásunk ismét Görögországot célozza meg, ahogyan tavaly is. Az utazási iroda ugyanaz (meg voltunk velük elégedve, csak a honlapjukon döbbenek le mindig, fájón gagyi), a helyszín is ugyanaz lesz: Nei Pori (Vagy Neoi Poroi, de hívtuk mi neporojj-nak is), amely nevében is tükrözi, hogy új építésű apartmanházakat jelent. Széles és szabályos utcák, széles homokos tengerpart, nem túl görögös szerintem (lehetne akármelyik mediterrán országban), de kellemes pihenőhely.

Nehéz nap volt a mai. Kezdődött azzal, hogy alig bírtam magamhoz térni reggel, amikor Kriszti keltegetett. Állítása szerint már 10 perce próbált bökdösni és szólongatni, de én csak akkor kezdtem el mocorogni, amikor letekerte a boltív függönyét, s világosabb lett a szobánkban (ő csak töksötétben tud aludni, de most éjjel még úgy se nagyon tudott). Kitámolyogtam a fürdőbe és életet leheltem magamba némi víz segítségével. Összeraktam az ágyat, készítettem még pár fotót a fürdőről és a szobáról, majd kipakoltam mindent az ágyra, hogy aztán be tudjak pakolni szépen mindent a bőröndbe. A törékenyebb cuccokat próbáltam törülközőbe, puha ruhákba tekerni, a fából készült macska esetében a fülei és a farka sérülékeny, gyenge pontjai, s hát köztudott, hogy a reptéri bőröndrakodók nem éppen finoman bánnak a csomagokkal. Amint készen voltunk a csomagjainkkal, elsétáltunk reggelizni. Nagyon bátor (vagy inkább vakmerő) módon paradicsomot is ettem, mondván, már amúgy is szedem két napja az Antinalt, eddig különösebb gyomor-gondot nem kaptam a kajájuktól, mégiscsak egy nívós szálloda ez.

Ma reggel úgy 6 körül magamtól ébredtem, így kihasználtam az alkalmat és bevonultam a fürdőbe hajat mosni. Kényelmes tempóban reggeliztünk, így pár percet végül el is késtünk a recepcióról, Mariann már várt minket. Azt mondta, az arabok reggelire babot szoktak enni (olcsó) és arra szokták fogni, hogy elkéstek, mondván babot reggeliztek. Mi is babot ettünk vajon? :) A mese másik fele az, hogy ha valaki 8-ra megy valahova és mondjuk 8:50-kor ér oda, akkor nem is késett el, mert abban még benne van a nyolc. Végül is, van benne logika!

A reggel 6 órás kelés asszem mindkettőnket eléggé megviselt. Nagy nehezen összekapartam magam, elmentünk reggelizni, megint ettünk mindenféle finomat (croissant, sajtok, halva, röszti). Még visszaszaladtunk a táskáinkért és megejteni egy gyors wc-zést, aztán a recepción már várt minket Mária (Mariann édesanyja). Kedves hölgy, jó sok évtizede élhet itt, sokszor lefelejti a ragokat a szavakról (rám meg ragad az ilyesmi, elkezdtem törni a magyart én is :) )

Igazán fárasztó napon vagyunk túl. Keltünk reggel, ahogy elterveztük. Elég éberen aludtam szokásomtól eltérően, a légkondi miatt a vállam fázott kicsit, viszont deréktól lefelé megsültem a takaró alatt (lepedő-pokróc kombó, ilyennel görög apartmanban találkoztam először). Nagy nehezen összevakartuk magunkat, s elmentünk reggelizni. Volt kitéve mindenféle kenyér, zsömlécske, pita, omlett, palacsinta, én már csak arra emlékszem, hogy pitát ettem margarinnal, arra nem, hogy ezen kívül még mit :) Reggeli után visszaszaladtunk a telefonomért, mert itt felejtettem az éjjeliszekrényen, egyúttal megejtettünk mégegy wc-zést. Még gyorsan váltottunk pénzt a bejáratnál lévő üzletsoron, egy banknak nevezett erős cigarettaszagú helyiségben, aztán felpattantunk a kisbuszunkra.

Igazából helyi idő szerint már éjjel egy óra van (és csütörtök). Ülök a jó széles ágyon, a szoba kellemes, ízlésesen berendezett, klíma van, a fürdőszoba gyönyörű, wifi is van... csak éppen fizetős, méghozzá nem is olcsó, egy órára 35 egyiptomi dollárt képesek legombolni az emberről (mint később megtudtam, errefelé havi 100 L.E. az internet egy háztartásban). Asszem ezt ki fogom hagyni, marad a jó öreg szövegszerkesztő, legfeljebb nem on-line adok hírt magamról, magunkról, hanem később teszem közzé kalandjainkat.

Az 5 napos utazást egy tombolán nyertem. Az Angolai Nagykövetség (ott dolgozik egy kedves hallgatóm, általa lettem meghíva) szervezte idén az Afrika-napot (2009. május 26.), s ezen a rendezvényen az én nevem húzták ki, mint az egyik fődíj nyertesét.

Mivel egyszemélyes utat nyertem, eleinte úgy is volt, hogy egyedül megyek. A lehető leghamarabbi időpontra kértem a jegyet az EgyptAir-től és az utazási irodától, így június 17-21. lett a bűvös dátum. Végül kedves barátném, Kriszti úgy döntött, hogy ő is velem tart és befizette magát az útra (nem volt olcsó). Nekem mindössze a reptéri illetékről és a költőpénzről kellett gondoskodnom.

Bevásároltunk jópár fehér vászon cuccot, én a hajamat rövidebbre vágattam, hogy ne legyen majd olyan melegem.

Az utazás napján csomagoltam csak be a bőröndöt, mivel a gép délután indult csak.

A továbbiakban az ott írt napi beszámolóimat olvashatjátok. :)