Reggel hiába kezdtem el mocorogni már korán a napkelte ígérete miatt, miután láttam fél szemmel is, hogy borongós az ég, átfordultam a másik oldalamra és húztam tovább a lóbőrt. Ennyit a gyönyörűséges napkeltéről. :)

8 körül keltünk végül, reggeli után még a maradék hálócuccomat is bepasszíroztam a bőröndbe a papuccsal együtt és nagy nehezen be is csuktam azt.

Reggeli után már ragyogott odakint a nap, azt már láttam, hogy lesz itt még pancsi a tengerben!

Amíg a kijövők meg nem érkeztek, nem mertünk elmenni az apartmanból, mert miutűn ők kipakoltak, fel kellett adnunk a bőröndöket. A kézipoggyászt nem lehetett még felrakni ekkor, mert nem lehetett tudni előre az ülésrendet. Valamikor fél 11 körül értek csak ki Editék (anyám barátnője), velük úgy látszik, még többet szívóztak éjjel a határokon. Lementem Edit elé a buszhoz s felnavigáltam a szobánkba. A többiek ekkorra már lent toporogtak mind az előtéri teraszon, akik menni készültek és akik éppen megjöttek, azok is, cuccokkal együtt. Néztek is rám furán, hogy nekem miért is van még mindig bejárásom az épületbe.

Edit lecuccolt, mi előre mentünk addig a partra. Csodásan szép, napos idő volt, igazi tombol-a-nyár meleg. Az utolsó (fél)nap mivolta miatt többször is visszamentem a vízbe úszni (isteni volt a víz), közben bőszen napoztam, hogy minél több nyarat őrizzen meg a bőröm. Érdekes, tavaly is az utolsó, indulási napon strandoltam a legtöbbet. :)

Közben Edit is lejött, egy nagy szatyor szőlővel, amit egy kisteherautós bácsikától vett és istenítette, mennyire finom. Elhatároztuk anyuval, hogy veszünk mi is, ha megtaláljuk a bácsit. Pár órás kikapcsolódás után felmentünk az apartmanba (lehetett ekkor kb fél 1, még volt időnk fél 3-ig), zuhanyoztam, kimostam a fürdőcuccot és kiraktam a teraszra száradni.

Felöltözve (a farmer szárát felhajtogattam, hogy ne süljek meg lementünk a partig, s az egyik tavernában kértem elvitelre egy gyrost. Napok óta próbáltak ide beinvitálni az étterembe, gyanús is volt, hogy mindig elég kevesen ülnek náluk, így aztán amikor már a part mentén sétálgatva köpködtem ki a zsíros falatokat, nyugtáztam, hogy nem ez volt életem legjobb gyros-a.

Ellőttem pár fotót, anyu is rólam. Ezt a képet szokása szerint ferdén lőtte el rólam, de én kiegyenesítettem a horizontot, éljen a PC! :)

Visszafelé megtaláltuk a zöldséges bácsikát, kértem tőle fél kiló szőlőt (egyébként 1 euró/kg). Kaptam ajándékba egy kis fürt pirosat is, amit általában nem szoktam szeretni, de ez mennyeien édes és finom volt. Legszívesebben vettem volna még pár kilót, de eszembe jutott, hogy így is három szatyrom lesz velem fent a buszon (a hűtőtáskával együtt, amit végül bevállaltam).

Mire visszaért a busz az apartmanunk elé, már össze voltam pakolva mindennel. Mentem a sofőrhöz, hogy na hol a helyem. Riadtan láttam, hogy a gépelt papíron tollal alulra nyilazták és beírták a nevem az emeleti utolsó sorban középre (5 ülés egymás mellett)! Leblokkolt aggyal másztam fel a cuccaimmal s megláttam, hogy a fiatalok ülnek ott, középen egy nagy táska. Mondtam nekik, hogy volt szerencsém megnyerni a középső ülést, mire a szőke kiscsaj elkezdtett tiltakozni, hogy ők öten vannak és ők ülnek hátul, én biztos nem. Na morogtam, hogy fasza, akkor én most mégis hol üljek, a csomagtérben??? Az előttük lévő kettes ülésen egy nénike ült az ablaknál, szólt, hogy a mellette lévő ülés szabad, üljek oda nyugodtan... Ledobtam a cuccaimat s lemásztam a sofőrhöz, hogy mi a szituáció. Pont ott állt mellette az ifjú ötösfogat két srác tagja s magyarázták, hogy mit és kivel és hova kavartak, hogy egy kupacban ülhessenek. Nagy nehezen felfogta a sofőr, majd látványosan megnyugodott, hogy már én sem jelentek problémát.

Ez az út hazafelé számomra olyan gyötrelem volt, hogy megfogadtam, soha többé nem megyek sehova úgy, hogy a buszon kell aludnom. A szőke csitri a hátam mögött folyamatosan rugdosta a széktámlámat, mivel az ő lábuk alatt volt a hűtőláda, táska stb, ezért felhúzott lábakkal utaztak (na az sem lehetee valami kénelmes, de a rúgdosás miatt nem sajnáltam őket egy csöppet sem). Este szerettem volna hátrahajtani a támlát, hogy tudjak aludni is, erre elkezdtek óbégatni, hogy úgy már nem férnek el. Akkorra már érzéketlen voltam a problémájuk iránt és mondtam, hogy leszarom, max annyit tehetek, hogy nem teljesen döntöm hátra, csak félig. Végül aztán két srác lement a földszintre (gondolom a sofőr mellé a lehajtható ülésekre), a maradék három egymás hegyén-hátán elfeküdt végig az üléseken.

A hazaúttal egyetlen mákunk volt, hogy időben indultunk ahhoz, hogy a határokon elsők legyünk a buszok rohamában. Állítólag ahány busz áll előttünk a határon (főleg a macedónoknál), annyiszor félóra a várakozási idő. Ezek beszkennelik az összes útlevelet...

Az éjszaka rémes volt, hol ide tettem a lábam, hol oda, sehogy sem volt jó, reggelre már úgy fájt a bal bokám, ahogy még soha. (életem első bokadagadása) 6 előtt értünk a magyar határra, utána az első pihenőhelyen Tompán leszállt az előttünk ülő két negyvenes nőci, én boldogan vágódtam előre, végre egy kis hely a lábamnak! A néni is leszállt a társaságával Kiskunfélegyházán, így aztán az ificsapat és kényelembe tudta helyezni magát. Kecskeméten még kidobtunk pár embert, aztán robogtunk Budapest felé. Útközben láttam felkelni a napot, nálunk is szép...

Háromnegyed 9-re értünk a Felvonulási térre. A telefonjaim ekkorra már lemerültek, de szerencsésen megtaláltuk egymást a Kedvesemmel, aki már ott várt és nagy kényelemben hazafuvarozott. Otthon, édes otthon!

Utóirat: pár nappal később beszéltem anyuval telefonon, azt mondta, hogy mióta hazajöttem, tombol kint a nyár, a rossz idő messziről elkerüli még a környéket is... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.