Ülünk a TGV-n és olyan fáradtak vagyunk, hogy mire a vonathoz értünk, már csak összeomolni lett volna erőnk. Hosszú nap ez a mai és sok ezer km-t tettünk meg és teszünk még meg.

Reggel fél 10-re jött a rendelt taxi, s egy félóra alatt ki is értünk Ferihegy 1-re. Ez annyiból volt szerencsés, hogy egyből a check in-hez tudtunk menni, amint kiírták, hányas számú pultnál lehet becsekkolni Párizs-Beauvais-hez. Az első sokk akkor ért minket (ja, amúgy más sokk eddig még nem is ért bennünket), amikor mondta a hölgyemény, hogy kissé túlsúlyos a bőröndünk. Ezt nehezen hittem el, mert Kairóba menet is meg volt ennyire tömve a bőröndöm, s akkor volt 12 kg, most meg kijött, hogy 17,6 kiló… Talán ha az ajándék könyveket (a gyerekeknek vettünk egy-egy mesekönyvet, hátha kedvet kapnak a magyar mesékhez és nyelvhez) a kézipoggyászba teszem, ez nem így alakul, vagy ha észnél vagyunk és akkor inkább ott a pultnál kivesszük… Na mindegy. Kaptunk egy cetlit, amire ráírták, hogy 2 kg, majd el kellett mennünk egy másik pulthoz, ahol legomboltak a 2 kiló túlsúlyért nyolcezervalahányszáz forintot… Még szerencse, hogy volt nálunk készpénz.

Soron kívül visszacsörtettünk és megkaptuk a beszállókártyákat. A biztonsági kapuknál nagyon durva ellenőrzés volt, az övemet és a csizmámat is (!) rá kellett helyeznem a szalagra, mondhatom, vicces volt zokniban sertepertélni. Értem én, hogy fő a biztonság, de ez súrolta a megalázás szintjét. Kellemetlen érzés volt, na.

Odabent megtaláltuk a 8-as kaput, ledobtuk magunkat a váróban. Később már gyűltek a népek, s mire eljött a 11:50 és megjelentek a sztyuvik, hirtelen akkora sor lett, hogy úgy voltam vele, álljon sorba, akinek hat anyja van, ülve megvártuk , hogy leapadjon a sor. Ami csak egyre nőtt és nőtt, de végül csak kijutottunk a buszhoz. A busz fordult egyet-kettőt és már a repülőnél is voltunk (ugyanebből a repülőből előtte gyalogosan jöttek be a terminálra az érkezők). Miközben mentünk fel a lépcsőn, kerestem a jegyünkön az ülőhelyünk számát, de kiderült, hogy bárhová ülhetünk, aki kapja marja alapon. Rögtön az elején volt egy szabad hármas ülés, oda letelepedtünk. Aztán rájöttünk, miért maradt üresen az a sor. Előttünk és mögöttünk is egy rakat tini pattogott, mint a gumilabda, amúgy együtt voltak, nem tudom, miért így sorkihagyással ültek le. Ugyanez a csapat már a csekkolásnál is alakított, amikor is a jó hosszú sor elejére bevágódtak (voltak vagy tízen), pont mögénk soroltak be csak úgy és senki nem szólt rájuk, hogy talán a sor végét kellett volna megcélozniuk, esetleg. Minket csak azért nem izgatott , mert nem mielénk álltak be. :)

A repcsin nem volt kaja (fapad, két óra, naná, hogy nem), csak pénzért, nem is vettünk semmit.

Időben érkeztünk meg Beauvais-ra, vettem gyorsan jegyet a transzfer buszra (13 euró/fő), megvártuk a bőröndünket, aztán felültünk a buszra. Biztos szép város Bauvais is (van egy gyönyörű katedrálisa), de sajnos nem láttunk belőle semmit a buszról sem.

Autópályáról autópályára váltottunk, majd bő egy óra alatt eljutottunk Párizsba, a Porte Maillot-hoz, a Kongresszusi Palota mellé. Innentől volt a TGV indulásáig 2 és fél óránk a városra.

Úgy döntöttünk, hogy egy darabig gyalogolunk, hogy érezzük a párizsi utcák hangulatait. Na ekkor jöttünk rá, hogy a bőröndünk tényleg kurva nehéz. Felváltva (de főleg Leon) húztuk magunk után, keresve valami tájékozódási pontot, amiből rájövünk végre, merre van az arra. Hiába készültünk az iPod-ra feltett térképekkel, nem igazán tudtunk rendes wi-fi-re kapcsolódni, így először megpróbáltunk toronyiránt az Eiffel felé menni (megláttam a csúcsát a háztetők felett), de annyira néptelen utcákba keveredtünk, hogy inkább visszatértünk arra a főútra (Grande Armée), ahol előtte is mentünk. Egy újságosnál beszereztünk egy papírtérképet, nyert az ódivatú megoldás a technikával szemben.

Rögtön ezután meg is leltük a Diadalívet, baromi nagy, ahogy elmentünk mellette, csináltam pár fotót róla. Úgy döntöttünk a térkép alapján, hogy bírunk még gyalogolni az Eiffel toronyig is, a térkép birtokában már nem is kavarodtunk el. Útközben még ránk hozta a frászt egy gyógyszertár órája, mert egy órával többet mutatott, de aztán leszólítottam valakiket, hogy mondják már meg, mennyi a pontos idő, jól mutatja-e a telefonom, itt is téli időszámítás van-e már? Megnyugtattak, hogy igen, a gyógyszertárnál valószínűleg még nem állították át az órát.

Levonultunk a Szajnáig, szemben megpillantottuk az Eiffel tornyot is. Pár árus egyből ránk szállt és a nyakunkba lihegve próbáltak ránk sózni mindenféle giccses, villogós-zenélős miniatűr tornyot, de elzavartam őket (az egyiptomi arabokon asszem, megedződtem).

A torony sokkal nagyobb, mint ahogy azt előtte elképzeltük (ellenben a római Colosseummal, ami meg kisebb, mint amekkorának gondoltam), több lift is ment benne föl és le. Készítettem pár képet (felmenni nem akartunk, nem fért volna bele az időnkbe), majd egyszer máskor, ha direkt ide jövünk egyszer.

Megkerestük a metró lejáratot (ami igazából RER volt, amolyan HÉV vonat-féleség, városon belül földalatti), amivel onnan eljuthattunk a Gare Austerlitz-hez, mert azzal „szemben”, a Szajna másik oldalán van a Gare de Lyon, ahonnan a mi vonatunk indult aztán Marseille-be. A metrójegy vásárlás nehézkes volt, az információs pultnál nem akartak jegyet adni, csak infót, aztán amíg a jegyautomatával szenvedtem, láttam fél szemmel, hogy másnak bezzeg tudtak jegyet adni. Nagy nehezen kihalásztam a gépből a jegyet és a visszajárót, aztán átmentünk a B vágányhoz. Jött is hamar a vonat (pár perces követési idővel jár ezen a szakaszon), emeletes volt. 5 megállót mentünk vele, kifelé nagyon drukkoltam, hogy a kapu kiengedjen, mert nem voltam egészen biztos abban, hogy jó jegyet vettem-e (1,60 euró/fő). Szegény Leon majdnem beragadt, hiába próbált kijönni utánam a kapun, valamiért nem engedte, de aztán egy bácsi segített, finoman megnyomta a kart és úgy már kiengedte végre. A kijáratnál volt egy közértféleség, vettünk egy narancs ízesítésű light kólát, mert már igen szomjasak voltunk. A kiírásokat követve átsétáltunk az egyik pályaudvarról a másikra, a Charles de Gaulle hídon.

Közben ránk esteledett, kigyúltak a fények, szép volt nagyon a város (jut eszembe, napokig lestem az időjárás előrejelzéseket mára, mind ködöt, felhőt, esőt ígért, ehhez képest tiszta időnk volt, na melegünk (bár az lehet, hogy a dögnehéz bőrönd miatt).

Amíg Leon elment a Gare de Lyon-on a mellékre, próbáltam a jegyautomatából informálódni, kell, e még valamit csinálni az előre foglalt és fizetett jegyünkkel. Egy srác is próbált segíteni, de végül azt tanácsolta, menjünk az információs pulthoz (a gép is ezt írta ki végülis). Az infónál meg azt mondták, nincs semmi teendőnk, jó a jegyünk úgy, ahogy van.

Egyből megtaláltuk a vonatunkat is, felcuccoltunk, az emeleten ülünk és hát most úton vagyunk Marseille-be. Még másfél óra és odaérünk. Volt már kaller is és tényleg jók a jegyeink. :)

Este tízre értünk Marseille-be. A vonat mindössze egyszer állt meg az úton, Avignonban. Onnantól már alig maradt valaki a TGV-n, kérdezte is Leon, hogy tutira nem vagyunk még Marseille-ben? Mondtam, hogy tuti, mert még hátra van félóra az útból. Végül befutottunk végre, Kornél már várt minket a peron elején. Furának találtam a pályaudvart, túl modernnek, kiderült, hogy nemrég építették át, a régi szép már romos volt, ledózerolták, s újat építettek helyette. Kornél nem parkolt messze, kocsiba pattantunk, én hátraültem a bőrönddel. Újabb egy óra út, majd megálltunk Le Puy de Ste Reparade-ban, ahol Kornélék laknak. Bementünk hozzájuk, a gyerekek már aludtak sorban a kanapén, csak a bébiszitter volt ébren, aki vigyázott rájuk, míg Kornél értünk jött. Elintéztük sürgősebb ügyeinket, Kornél bepakolt egy szatyorba pár életmentő táplálékot részünkre (virsli, camembert sajt-rettentő szagú, egy palack tej és briós), hogy legyen mit ennünk vacsira és reggelire, mivel a „mi” falunkban, Ste Esteve Janson-ban egy árva boltocska sincsen. Hálásak is voltunk, mikor megvacsoráztunk, hiszen egész nap alig ettünk valamit. Hamar ágyba zuhantunk és nem kellett minket ringatni egy kicsit sem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.