Ma reggel kelés után kényelmesen megreggeliztünk, rendbe szedtük magunkat, aztán körbenéztünk kicsit a házikónk körül, mögötte egy kicsiny patak is csörgedezik, annál szélesebb nádas szegélyezi, azon keresztül lehetett átbújni a patakhoz, elég izgalmas.

Az idő ekkor még elég vacaknak tűnt, szemerkélt, szitált valami és be volt borulva, elég reménytelennek tűnt. Fél tízre jött értünk Kornél a gyerekeivel, odaadtuk nekik a könyveket, nagyon örültek neki. Aztán bepasszíroztuk a csapatot a kocsiba, én hátulra ültem a három gyerekkel, kérdeztem is, hogy nem gáz-e, hogy ők nem gyerekülésben ülnek, de Kornél azt mondta, elég, ha be vannak kötve, nyugodjak meg. Eredetileg úgy volt, hogy a 206-os peugeot-t megkapjuk kölcsönbe, de Kornél másik autója, a nagy bmv épp szervizben volt ekkor, valami gond volt vele. A gyerekek a kocsiban is a kapott könyveket lapozgatták, ahogy láttam, Ilona örült a legjobban az övének (a matricás melléklet miatt). Szóval úton voltunk, az úticélunk pedig Avignon volt. Tegnap este találtam ki, hogy a térkép szerint nincs is olyan messze a faluinktól (alig több az út, mint Marseille-be), akár oda is mehetnénk. Gimiskéntmár jártam ott és emlékeztem, hogy egy nagyon hangulatos, szép város.

Félúton a gyerekek megláttak egy mekit és kórusban kiabálták, hogy „Mekdo, mekdo, mekdo!”, engedve a nyomásnak betértünk a mekdóba („Merci papa, merci papa!”), ahol játszóház is volt nagy örömükre. Megvettük, ki mit kívánt, Leon valami bacon-ös szendót kért menüben, én petit wrap-et ettem, a gyerekek naná, hogy Happy mealt kaptak, ajándék mini társasjátékokkal. Itt elvoltunk egy darabig, kaja, játszás, WC, stb.

Folytattuk utunkat Avignonba, ahol a városfalon belül le is parkoltunk. Leültünk egy kávézó kinti asztalaihoz, itt mi kávét, a gyerekek „coca fraise”-t kértek, ami lényegében málnaszörp a pohár alján és maguk önthetik rá a kólát. Ez az összeállítás valami kegyetlenül édes, de még így is azzal ökörködtek, hogy a kávékhoz kapott cukrokat is beledobálták, Calvin még a csokit is (fúúj!). Azt gondolom, felesleges ecsetelnem, milyen hadiállapotokat hagytunk ott magunk után az asztalon… Mint később észrevettük, Calvin még az édesítős dobozt is lenyúlta.

Ahogy sétáltunk végig az utcákon, a gyerekek felváltva ültek a nyakunkba, fogták a kezeinket (lóbálni kellett őket), ugráltak, szaladgáltak, Calvin jópárszor ránk hozta a frászt, hogy mindjért egy autó alá esik. Nagyon hangulatos üzletek voltak végig az utcán, jó volt benézni egyikbe-másikba. Amikor megláttunk egy Attila grill feliratot, azt hittük, magyar vonatkozású étterem, de nem, mongol étterem volt.

Végül egy turistáknak való kisvonat nyomába eredve megtaláltuk az utat a főtérre, ahol a pápák palotája van. A keskeny út a hatalmas sziklák és az ahhoz épült, nem kevésbé hatalmas palota között vezetett, annyira jól nézett ki, hogy azt elmondani sem tudom.

Nem mentünk be a palotába sajnos, elég húzós volt a belépő ára, na meg úgyis inkább sétálni volt kedvünk. A palota hatalmas méretei lenyűgözőek, a komor zárkózott falak tekintélyt parancsolóak. A ragyogó napsütésben elég jó képeket sikerült csinálnom az épületről és az előtte lévő nagy térről is.

Innen a térről elég nehezen indultunk tovább, mert a gyerekekre sorban egymás után rátört a hiszti és felváltva bömböltek, duzzogtak valamiért (Calvin a kisvonatra szeretett volna mindenáron felülni). 

Aztán csak sikerült megindulnunk és kacskaringósan lejutottunk a Rhone folyóhoz, ott felmentünk a régi hídra, ami úgy háromnegyed részig szeli át a folyót, a többi része már nincs meg. Egy kis kápolna is van a hídon/hídban). Csodás volt innen a kilátás minden irányban, a folyó felé, a pápai palota felé is. Calvin itt is gondoskodott a stresszről, néha nem sok hiányzott ahhoz, hogy a folyóba pottyanjon… Mindenhova felmászott, a korlátra is.

Elindultunk visszafelé. A többiek rám bízták magukat, állítólag nem találtak volna vissza a kocsiig, még szerencse, hogy remekül tájékozódom és emlékeztem pontosan az útvonalunkra is. Félúton betértünk egy szimpatikus kajáldába, ahol a gyerekek csokis palacsintát kértek (nyakig csokis lett mind), mi Leonnal melegszendvicset kértünk. Kaptunk is akkora bagettet megtömve minden földi jóval (camembert, sonka, paradicsom, sült hagyma), hogy el sem tudtuk képzelni, hogy bírjuk megenni. Nem is ettünk aztán ma már semmi mást. :)

Hazafelé betértünk egy Auchanba is, bevásárolni. Az Auchan (nem tudom, hogy a többi is ilyen-e, vagy csak ez) olyan volt, mint nálunk mondjuk az arena plaza, egy része maga az áruház, a többi része tele menő üzletekkel. Ismétlem, ez nem pláza volt, hanem egy Auchan.

Az áruház rész is kicsit más, mint nálunk, itt tisztaság van, ízléses, rendezett polcok, nem amolyan raktáráruház-szerű. Három sor volt csak a sajtoknak (mennyország), a zöldség-gyümölcs részleg is tipp-topp, tele mindenféle salátákkal, stb. A halas pultoknál kismillió féle tengeri herkentyű, álltak sorba az emberek, mint nálunk a csemege pultnál.

Vettünk kajákat (strassbourgi virsli, brie sajt, sonka, kenyér, dijoni mustár, üdítő, labello-otthon hagytam), ami elég lesz reggelire-vacsorára, amíg itt vagyunk. Kornélékat kisegítettük pár euróval, amit nem kértünk vissza, hozzájárulván a benzinpénzhez.

Hazaúton a két kiscsaj közé kerültem, egymásra borulva aludtunk el, csak az éles kanyarokban ébredtem fel néha. 1 órával később kiraktak minket a kis házunknál, lezuhanyoztunk és már bújtunk is a nagy paplan alá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.