Hamar ébredtünk, kényelmes reggeli után meg is érkeztek értünk Kornélék. Megint hátrazsúfolódtam a gyerekek közé, majd elindultunk.

A gyerekek ma nagyon elevenek voltak, volt, hogy egyszerre sikítottak, Kornél időnként helyre tette őket, de nem sokáig maradtak megilletődve. Félúton Marseille-be egyszer csak azt láttam, hogy egy motoros mellénk ért és nagyon néz be a kocsiba. Kiderült, hogy egy motoros rendőr pécézett ki magának, elénk ment és elkezdett kalimpálni, hogy húzódjunk le. Megbüntettek minket 100 euróra, mert nem voltak a gyerekek szabályszerűen bekötve, meg a kocsi papírjai se volt mind meg. A bünti felét odaadtuk Kornélnak, hiszen részben miattunk is volt az egész, mert másképp nem fértünk volna be a kocsiba. Először azt hittük Leonnal, hogy lőttek is a napi programunknak, megyünk is haza, de aztán Kornél lazán mondta, hogy no para, megyünk tovább, nem változik a program.

Mire beértünk a városba, marha nagy dugó volt, araszolgattunk jó darabig. Első utunk a Notre Dame de la Garde-hoz vezetett, ami egy kisebb hegy tetején van, s gyönyörű onnan a kilátás. Leparkoltunk, a gyerekeket terelgetve mentünk egyre feljebb a lépcsőkön.

Fotózgattam körbe-körbe a gyönyörű látványt, a várost, a tengert. Közben valahogy sikerült elvesztenünk Kornélékat, csak Victoria maradt velünk, a többieket sehol sem láttuk. Próbáltam Victoriának elmagyarázni kézzel-lábbal, hogy keressük meg együtt a többieket, de folyton másfelé akart menni, mint mi, mi meg nem akartuk még őt is elveszíteni. Valahogy felmentünk egészen a templomig, ott körbeszaladtam, de nem láttam sehol Kornélt és a másik két gyereket. Úgy döntöttünk, visszamegyünk a kocsihoz és ott várjuk meg őket, az a tuti. Küldtem egy sms-t Kornélnak, hogy ott vagyunk, visszaírta, hogy ők meg a templom bejáratánál várnak minket. Mondtam Victoriának, hogy Papa fent vár, amit végre elhitt és jött vissza fel velünk. Közben azért még csinált olyan hülyeségeket, hogy leült egy kéregető kalapja mellé és nagyon nézegette benne az aprópénzt, elég ciki lett volna, ha lenyúlja, de szerencsére nem tette. A templom bejáratánál meg a mécseseket fújta el. Jó hülye dolgokat képesek kitalálni a gyerekek, ha elevenek!

Végre megtaláltuk a többieket, mindenki megnyugodott, kifújtuk magunkat s végre nyugodtan élvezhettük a kilátást. Fotózgattam, láttuk fentről az If várát is a tengeren, de oda sajnos nem hajóztunk végül át. Irdatlan nagy város egyébként ez a Marseille.

A templom után kocsiba pattantunk és kicsit odébb felkerestünk egy hangulatos kis öblöt, jópofán néz ki, ahogy egy híd is átmegy felette.

Rengeteg csónak, vitorlás van itt kikötve, a parton icikepicike házikók (még a híd alatt is!), az öböl végén pedig egy pizzéria van. Kisétáltunk a sziklákig, Calvin megint felmászott mindenhova, nagyon úgy festett, hogy bele akar pottyanni a tengerbe, de szerencsére nem sikerült neki.

A kis öböl után elmentünk a nagyba is (Vieux Port).

Rövid parti séta után megéheztünk és leültünk ebédelni az egyik parti étterem teraszán.

Rajtam kívül mindenki parmezános-fokhagymás tésztát kért, én a tonhalas salátát néztem ki magamnak, ami olyan bőséges volt, hogy csak néztem, meg bírom-e mindet enni. A gyerekek alig ettek a tésztából, kiderült, hogy mégsem rajonganak a fokhagymáért.

A két kiscsajnak odadtam a salátám felét, cserébe megkóstoltam a tésztát, az is nagyon fincsi volt. 60 eurót hagytunk ott, nem volt olcsó a hely. Kaja után Kornél visszament a kocsihoz a gyerekekkel, mert ottfelejtette a mobilját, addig mi Leonnal tettünk egy sétát kettesben. Egy Schlecker-ben vettünk üdítőt, cukorkát meg pár csomag rágót. Ez utóbbit a gyerkek rövid úton elkunyerálták, félóránként újat kértek, hihetetlen mennyiségű rágót tudnak elfogyasztani. :)

Elsétáltunk a régi városrészbe (valami Bagné a neve, nem tudom, hogy írják), meredek lépcsős utcákon lépkedtünk, nagyon hangulatos része ez a városnak. Sajnos a fotómasinám akksija lemerült, így nem tudtam megörökíteni. Egy kisebb téren még kávézni is leültünk, a gyerekek kérték a szokásos málnás kólájukat. Itt is nagy rumlit hagytunk magunk után (mint mindenhol), az asztal csak úgy ragadt a kilötyögtetett kávétól, kólától.

Mire visszasétáltunk a kocsihoz, ránk sötétedett. Útközben láttuk az új villamosokat (az elmúlt években épültek új villamos vonalak a városban), nagyon hiperszuper járgányoknak tűntek, a combino kismiska ezekhez képest. Az utak is olyan szépen rendezetten vannak megcsinálva, kátyút egy darabot sem láttam, de még a vidéki utakon sem.

Utolsó körünk a La Plein térre (Jean Jaurais) vezetett, ismét nagy dugóba kerültünk, az egyik balra fordulást nagyon hülyén sikerült kiviteleznünk, túl hamar kedztünk balra kanyarodni, így szembe kerültünk volna az utca forgalmával. Korrigálni nem tudtunk, mert egy járdasziget választotta el a két irányt, a főúton szemben meg tele volt az út. Végül megkockáztatva, hogy fennakadunk a padkán, áthajtottunk rajta, rémes hangok jöttek alulról, de nem esett szét a kocsi és nem is akadtunk fent. A franciáknál ez a vezetési módi. :)

A téren beültünk egy bárba (vagy inkább kocsmába), ahol Camellal, Kornél egyik régi ismerősével találkoztunk. Leonnal sört ittunk, Kornélék kávét, gyerekek málnás kólát ismételten. A kicsik felzabáltak még egy zacskó chipset is, először kis tálkákban hozta ki a pultos csaj, aztán a kölkök folyton reklamáltak, hogy elfogyott, egyszerűbbnek találta, ha az egész zacskóval odateszi :D

Este 8 körül már kezdtünk fáradni, berámoltuk a gyerkőcöket és magunkat a kocsiba és elindultunk haza. A hátsó szakasz (a gyerekek és én) ismét elaludt a hazaúton. Ilona praktikusan hozott magával egy kispárnát, ő aludt a legkényelmesebben az ölembe dőlve.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.