Ma reggel úgy 6 körül magamtól ébredtem, így kihasználtam az alkalmat és bevonultam a fürdőbe hajat mosni. Kényelmes tempóban reggeliztünk, így pár percet végül el is késtünk a recepcióról, Mariann már várt minket. Azt mondta, az arabok reggelire babot szoktak enni (olcsó) és arra szokták fogni, hogy elkéstek, mondván babot reggeliztek. Mi is babot ettünk vajon? :) A mese másik fele az, hogy ha valaki 8-ra megy valahova és mondjuk 8:50-kor ér oda, akkor nem is késett el, mert abban még benne van a nyolc. Végül is, van benne logika!

Úticélunk először Memphisz volt, egész hamar odaértünk, de az is lehet, hogy olyan jó hangulatban diskuráltunk Mariannal, hogy gyorsan elrepült az idő. Mesélt a házasságáról, mondta, hogy nem boldog, az görög férje időnként fenyegeti, hogy elhagyja. Egyiptomban nagyon nehéz egy nőnek egyedül, gyerekkel, ráadásul el sem válhatnak (csak vallási esküvő van, itt a polgári nem létezik), fél, hogy mi lesz vele, ha a férje mégis lelép. Bár, ahogy ő látja, lehet, hogy végül mégiscsak nyugodtabb élete lenne egyedül, ha Isten úgy akarja, akkor annak biztosan oka van.... Érdekes volt, hogy így megnyílt előttünk, hiszen ez volt mindössze a második napja velünk (mondtam is Krisztinek, hogy lehet, hogy én vagyok a ludas, nekem valahogy könnyen meg szoktak nyílni az emberek, de az is lehet, hogy Mariann alapból ilyen közvetlen). Útközben kérdéseket tett fel nekünk az egyiptomi kultúráról, a helyes válaszokért kaptunk jutalmakat, banánt, papirusz könyvjelzőt és új félfontos pénzt, csillogó-ragyogót. A banán mesefinom volt, köze sem volt a nálunk kapható két véglethez, a zöld banánhoz, vagy a túlérett barna masszához. Az az igazi, természetes módon beérett, isteni finom banán volt.

Memphiszben (a legelső főváros nem csak Egyiptomban, hanem úgy egyáltalán, állítólag) II. Ramszesz fáraó (most már) fekvő szobra köré egy kis múzeumot építettek. Érdekessége az, hogy az egyik oldala sokkal rosszabb állapotban van, mivel a mocsárban találták meg a többi lelettel együtt (a többi is hasonló állapotban volt).

A múzeum kertjében láttuk még többek között a memphiszi szfinxet is, ez jóval kisebb persze, mint a híres piramisoknál fekvő Szfinx, és nem is tudják biztosra, hogy mely fáraót ábrázolja, ám valószínűleg a többi szoborhoz hasonlóan II. Ramszesz arca látható rajta. Szerintem is hasonlított rá. A szfinx egyik oldala szintén megrongálódott a mocsár miatt.

A múzeumkert nem volt túl nagy, viszont üdítő volt az árusok kedélyes alkudozása, itt közel sem voltak olyan piócák és rámenősek, mint a turistákkal teli népszerű helyeken (pl. a gizai piramisoknál). Olyan jókat alkudoztunk velük, hogy az üzlet végén mindenki boldog volt, az árus is és mi is. Ajándékot is kaptunk, képeslapokat. Itt végre tudtam venni olyan hűtőmágnest is, ami nem volt giccses (annyira).

Memphisztől egy köpésre, Szakkarában betértünk az Imhotep múzeumba. A többi belépőhöz képest ez volt a legdrágább, viszont ez a múzeum kívül-belül nagyon jól nézett ki és színvonalas volt, légkondis (talán kicsit túl hideg is volt), tiszta, látványos múzeum.

Különösen tetszett, hogy a főtermében lévő építészeti maradványokat vázlatosan felfestették a falra, egy-egy részét részletesen kidolgozva és élethűen megfestve. Sajnos bent nem engedték, hogy fotózzak, így csak kívülről fényképeztem. Láttunk építészeti mértéket is, le volt írva, hogy hogyan és mikkel számolták akkoriban a mértékeket (ujj, tenyér, könyök, stb). Volt egy szoborfej, pont szemmagasságban volt helyezve velem, egy darabig nem is tudtam levenni róla a szemem, mintha fogva tartott volna. Egy kicsit meg is ijedtem tőle.

Kint a múzeum előtt még fotózgattam mindenfélét, pálmatörzset, kidőlt, kitört pálmacsonkon élő virágot, aztán itt telt be a 2GB-os memóriakártyám, kb 7-800 képpel, de szerencsére vittem magammal a másikat is, hátha szükség lesz rá. Bizony, szükség lett rá.

A múzeum után buszunkkal feljebb mentünk a domboldalon (mondják azt homokra, hogy domb?), s ott láthattuk a Dzsószer (a nevét mindenhol máshogy írják, Doser, Zoser) lépcsős piramisa, amit Imhotep épített több szakaszban (masztabára masztabát, így lett lépcsős, s ezáltal piramis formájú), 4600 éves kb., jelenleg restaurálják, fel volt állványozva. Nem nagyon értem, hogy jó-e, ha restaurálnak egy sok ezer éves piramist, ezáltal nem vész el pont az a lényege, hangulata, hogy ez egy sok ezer éves piramis?

A piramis előtt egy templom maradványán haladtunk át, ebben még féloszlopok voltak, amiket oldalról falak támasztottak, ezek végződtek az oszlopokban. Akkoriban még nem bíztak abban, hogy az oszlopok önmagukban is megállnak és viselik a terhet. Az árusok itt is egész normálisak voltak, mosolygósak, nem erőszakosak, így szívesebben is költekeztünk. Beszereztünk még további képeslapokat, illetve vettem papiruszos naptárat (anyám örülni fog neki nagyon). Körbecaplattunk a forró homokban (reggel véletlen a magas talpú papucsomban jöttem el, nem a laposban, na itt ez kifejezetten jól jött, alig süllyedtem vele a homokba), megnéztünk egy sírhelyet is, láttunk vályogtégla ház maradványt is. Ekkor már annyira tűzött a fejünkre a nap, hogy szaporábban szedtük a lábainkat, majd ahogy visszaértünk, tikkadtan ültünk be a légkondis buszba. Egyébként Krisztinek sikerült tegnap megfáznia a légkondi és a cca. 38 fok váltakozásától, most non-stop az orrát fújja és előre röhögünk azon, hogy milyen vicces lesz azzal hazamenni, hogy megfázott Afrikában. :)

Kairóba visszafelé úton Memphiszben még megálltunk egy szőnyegüzemnél (hivatalosan iskola), ahol megnéztük, hogyan készül a kézzel szőtt-csomózott szőnyeg. A szőnyegeket amolyan 6-14 éves forma gyerekek szőtték hihetetlen gyors ujjmozdulatokkal (Mariann előtte azt mondta, kisgyerekeket nem dolgoztatnak. Hát de.). Amikor a minket körbevezető ürge megkérte az egyik kislányt, hogy lassan mutassa meg a mozdulatsort, igazából akkor sem sikerült rendesen felfognom, hogy hogy is csinálja, pedig anno tanultam szőni is a gimiben. Az a durva, hogy ezeket a gyerekeket azért foglalkoztatják, mert a kis mozgékony ujjaik még fürgék, s eszeveszett gyorsan tudnak dolgozni. Ugyanakkor a tulajdonosok úgy tesznek, mintha a szegény családok gyermekeit szívességből tanítanák erre a mesterségre, hogy legyen valamilyen szakmájuk. A szőnyegek árai egyébként horribilisek voltak, volt egy bazi nagy faliszőnyeg, tény, hogy csodaszép volt és dombormű-szerűen volt nyírva a mintája, de a 10.000 eurós ár azt hiszem nem a mi pénztárcánknak való kategória. Persze, a kisebbek és egyszerűbbek biztos olcsóbbak voltak, de amúgy sem szándékoztunk szőnyeget venni, csak az üzem maga érdekelt bennünket.

Megálltunk még egy kisboltnál is, itt vettem vizet holnapra (két kisebbet, 0,6 literesek), majd azt hurcoljuk fel a repülőre magunkkal. Ugyanitt beszereztem még egy nagy doboznyi banános töltelékű rágógumit, mindenkinek jut majd belőle otthon, remélem, bejön majd nekik.

Szóval, irány vissza Kairó. Ismét a már ismerős befejezetlen háztömbök mellett suhantunk el a belvárosig, a Citadelláig. Előtte elhaladtunk a Holtak Városa mellett is, ami tulajdonképpen egy temető-városrész. A sírhelyeket úgy építették meg, hogy alul (gondolom a pinceszinten) van a kripta, a fenti része pedig egy kétszobás házikó, hogy ha jönnek a hozzátartozók a halottat látogatni, akkor ott meg tudjanak pihenni (ezek szerint messziről jönnek). Na ezekbe a házakba költöztek be a hajléktalanok, koldusok a tulajdonosok engedélyével, cserébe vigyáznak a kriptára és a halottra. (csak azt nem értem, hogy ha ott lakik benne a koldus, akkor amikor jön a tulaj családja, addig lelép a koldus?). Ha az összes hozzátartozó meghalt, akkor a „bérlő” már teljesen magáénak érezheti lakhelyét, úgy él benne, mint a sajátjában, Fürdőszobákat, konyhákat is alakítottak ki ezekben a házakban, sőt, csatornarendszer is van. Parabola antennák is láthatók, nem egy, nem kettő.

Állítólag, amikor egy itt lakó koldus meghal, akkor nem itt temetik el, hanem kint a sivatagban, állami jelzetlen sírban. Elég hátborzongató kinézete van ennek a városrésznek, ahogy Mariann is mondta, akár horrorfilmet is forgathatnának benne. Persze fehér ember a lábát nem teszi be, mert a rengeteg koldus ellepné egyből, mint a legyek a tevekakit.

Fent a Citadella nagyon szép, a legnagyobb ott egy gyönyörű mecset, a Mohamed Ali (nem a bokszoló)-mecset, de nevezik még Alabástrom-mecsetnek is. A kupolái most lettek felújítva, alumíniummal borították, így messziről is láthatóak, ahogy fémesen csillognak a napfényben.

A mecsetbe csak úgy tudtunk bemenni, hogy kék nejlonzacsikat húztak a cipőnkre (1 euró/2pár), illetve hiába készültem vállkendővel, nem ítélték elegendőnek, rámborítottak egy nagyonzöld leplet, elől három helyen megkötötték, majd a kéz nyílásán benyúlva kihúzták ott a kezeimet. Ebben a szerelésben úgy néztem ki, mint egy nagy zöldség (mondjuk uborka), nagyon idétlen volt, Kriszti és Mariann szétröhögte magát rajtam. Na jó, én is röhögtem magamon, mi mást tehettem volna?

A mecset belülről csodaszép volt, nagy méretű szőnyegek voltak kiterítve, a világítást sok-sok lógó üvegburában égő körték adták, a kupola és a falak gazdagon díszítettek. Pár turista ült itt-ott egy kupacban a szőnyegen, volt, aki hanyatt fekve gyönyörködött a látványban. A kijáratnál leadtam a zöld gúnyámat, s kidobtam a kék zacsikat az ott lévő kukába. Este biztosan kiszedik őket és másnap újra eladják, nem is rossz biznisz ez, visszaforgatható eszközzel.

Ezek után külön kérésemre bementünk a szintén a Citadellán lévő Hadművészeti Múzeumba (Military Museum). Mivel Mariann, az idegenvezetőnk is most járt életében először ebben a múzeumban, így különösebb idegenvezetés nélkül ballagtunk végig rajta, láttunk sok szép hadviseletet, fegyvereket, maketteket, hadvezérekről készült festményeket, mellszobrokat, stb. Azért, hogy bent fotózhassak, 10 egyiptomi fontot kértek el, amúgy mindenkitől elvették a bejáratnál a fotómasinákat. Leperkáltam a pénzt, mert úgy voltunk vele, hogy ez nem egy vészes összeg. Odabent sajnos vakuval túl sötétek lettek a képek, így vaku nélkül fotóztam. A hosszabb záridővel jók is lettek volna, ha lett volna nálam állvány. Sebaj, a lényeg rajta van a képeken.

Végül hazafelé vettük az irányt. Mariann megemlítette, hogy a sofőrünk 3 napi kedvességét és rugalmasságát (ami az arab sofőrökre zömmel nem jellemző) meg is hálálhatnánk neki némi készpénzzel. 20 fontot javasolt, de mi úgy gondoltuk, hogy a fickó abszolút megérdemelt tőlünk fejenként egy 50-est. Rém boldog volt, mikor búcsúzásnál a kezébe nyomtuk (puszit is adtunk neki, én teljesen elfeledkeztem arról, hogy errefelé ez nem szokás, Kriszti meg csak követett, úgy volt vele, ha én is, akkor ő miért ne, de remélem, sofőrünk azóta kiheverte a kulturális sokkot. Azért vigyorgott), neki egyébként ennyi (50 L.E.) általában az egész napi díja, amit a munkáltatójától kap...

Hamar, 4 körül értünk haza, mégis elvacakoltuk az időt strandolás előtt, pl. kimentünk a bejáratnál lévő boltokhoz, ahol az ékszerboltot szerettem volna megnézni, de az még zárva volt, így a mellette lévő bazárban beszereztem egy Alexandria-képeslapgyűjteményt (amit ott helyben végül nem sikerült vennem), meg még pár apróságot. Pár mutatósabb kairói lap mellett szemet vetettem egy réz hamutartóra is, aztán alkudoztunk is egy kicsit, ezáltal sikerült kiszórnom az összes aprópénzemet, az eurókat is beleértve. Közben betért egy brazil házaspár is a boltba, így mi félre lettünk téve, azt mutogatta az eladó srác, hogy pszt, nekünk ő nagyon olcsó, de a pár erről ne tudjon! Amíg azok nézelődtek, mi is nézelődtünk. A házaspár távozása után beszélgettünk kicsit a sráccal, csodálkozott, hogy nem vagyunk még férjnél és nincs egy rakás gyerekünk, elmondása szerint minden vágya egy feleség és család, mert az a férfiember életének értelme (Szerintünk hamarabb találna feleséget, ha nem lenne nevetségesen a homlokára zselézve a fél haja). Mesélt még arról is, hogy messze vidéken lakik, s heti egy napja szabad csak, aminek nagy részét a haza- és a visszautazás tölti ki. De ő viszi haza a pénzt, sőt, az öccse egyetemi tanulmányait is ő állja. Mindezt persze azért adta elő, hogy lássuk, mennyire nem tud engedményt adni, mert őt a főnöke hókon csapja, ha áron alul adja el a cuccokat. Krisztivel beszélgettünk is utána, hogy valószínűleg az egész sztoriból a fele sem igaz, mivel addigra már tudtuk, hogy az oktatás, az egyetemet is beleértve teljesen ingyen van, a füzet és az írószer is. Talán még a bolt is a saját tulajdona, nincs is főnöke, ki tudhatja! Nagy kamusok ezek az arab pasik. :)

A másfél óra pancsi alatt próbáltam még barnulni, ücsörögtünk a medence lépcsőjén is, hogy hatásosabba legyünk de nem nagyon sikerült. Térdtől lefelé koksz barna vagyok, meg a karjaim is azok, de a többi részem napközben fedett volt, oda nem sok színt sikerült nyernem... (pedig direkt csak a barna részeimet kentem be naptejjel). :)

Fürdés után lezuhanyoztunk és rendbe szedtünk magunkat, s kimentünk az ékszerészhez (7-kor nyitott). Az első aranygyűrű, ami megtetszett, jó is volt az ujjamra, ekkor költöttem el szinte az összes maradék fontomat. A gyűrűn Ré isten szeme van, amit Hórusz-szemnek is neveznek. (Nagyon tetszik, bár bele fogok akadni mindenbe a kiálló részével. Ugyanennek a pacáknak kettővel odébb volt egy parfüm boltja is, oda is betértünk, itt Kriszti csábult el két üvegcse parfüm-esszenciára, vett Lótuszvirág illatút és Nefertiti fantázianevűt is. Itt is jót alkudoztunk, fizetés után a pacák el akart hívni minket, menjünk el vele este bárba meg disco-dancing-elni, de udvariasan hárítottuk, pedig lelkesen bizonygatta, hogy free! Persze, persze. Látta, hogy van nálam fotómasina, gyerünk fényképezkedjünk le vele legalább. Amikor én álltam mellé, mögöttem leesett egy (vagy több?) díszüvegcse, a frász tört ki, hogy most vajon én vertem-e le, amilyen sete-suta tudok néha lenni, de azt mondta, no problem. Ciki volt, azóta is remélem, hogy nem én voltam, én nem éreztem semmit.

Vacsi után úgy döntöttünk, hogy Kriszti maradék pénzét is elverjük, azaz elisszuk. Kiültünk a medence partján lévő egyik asztalkához és rendeltünk két alkoholmentes koktélt. Lefotóztam a kivilágított szökőkutat (minden este beüzemelik), meg csak úgy a vízben keringő bogarakat, lepkéket, ezek nagyon érdekes képek lettek. Közben Krisztivel össze-vissza röhögcséltünk, úgy viháncoltunk, mint a tizenéves csitrik, mintha alkohol is lett volna az italunkban, pedig nem, csak valamiért fergeteges jókedvünk támadt. Nyilván az is közrejátszott, hogy a somolygó-vigyorgó pincérek ott sertepertéltek körülöttünk. Az egyik az életkorunkat próbálta kitalálni, a 19-től haladt felfelé, akárhányszor elment mellettünk, mondott egy számot, mi meg mindig kiröhögtük. Szegényt. A vége persze az lett, hogy bepróbálkoztak, hogy mi a szobánk száma, műszak végén jönnének beszélgetni, de mi határozottan nemet mondtunk. A számla kihozatalánál kaptunk egy kisebb sokkot („Hozták a számlát és azt hittem, rosszul látok”), mert bár úgy rendeltünk, hogy a borravalót is rászámoltuk, de a számlán nem csak a szervízdíj volt pluszban feltüntetve, hanem valami tax (adó) díj is. Vissza kellett kutyagolnom az utolsó 5 fontosomért, hogy ki tudjuk fizetni. Fizetés után gyorsan léptünk a színről, Kriszti aggódott, hogy jajdeciki hogy nem adtunk borravalót, de megnyugtattam, hogy bőven ráfizettük, amit kellett, nehogy már ezen aggódjon.

Most már lassan 2 óra, Kriszti már bepakolt a bőröndjébe (nem igazán fért el benne), én majd csak holnap reggel dobálom össze a dolgaimat, én mindig utazás napján pakolok. 7-kor megpróbálunk felkelni, majd meglátjuk, sikerül-e.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

black-lotus 2009.06.29. 18:21:00

Kairó Military Museum-a nagyon megfogott. Gazdag gyűjtemény, de ami még fontosabb, hogy sokkal személyesebb a kiállítás, mint amit egy múzeumtól általában várhat az ember. Az utolsó termek egyikét -Martyrs Hall- vörös bársonykötél zárja el: hatalmas falfelületeken végig fotók és nevek. Az idegenvezetőnk azt mondta, az Öbölháború egyiptomi áldozatai vannak a képeken. Megható volt látni, hogy ezek az emberek kaptak egy termet, ahová -akárcsak a mecsetjeikbe- nem lehet csak úgy betrappolni. Csak itthon kezdtem gyanakodni, hogy jóhiszemű tévedés történt. Bár Egyiptom 35000 katonát küldött Kuvait segítségére, szerencsére nem estek el ennyien közülük, ahányan azokon a falakon szerepeltek. A Martyrs Hall-ban az 1973-as harcok áldozatainak állítottak emléket.

Válasz erre 

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.06.29. 18:56:13

@black-lotus: hát persze, hogy a '73-mas áldozatok voltak. Külön izgalmas, hogy végig az olvasható, hogy a dicsőséges egyiptomi haderő győzött...

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.29. 18:59:39

@black-lotus:

Na itt már világos, hogy kinek van hosszú haja és kinek rövid :-)

Asszem itt láttam (egy másik posztban) egy repülőgép-maradványt, rajta a Dávid-csillaggal.

Gondolom, ez volt az egyetlen izraeli gép, amelyet lelőttek; azt a százas nagyságrendű egyiptomi gépet, amelyet a zsidó hadsereg semmisített meg, gondolom odaát dobolják ki :-)

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.29. 19:21:53

@black-lotus: Neked kéne megírnod a cikket a lemilre. Komolyan! Mellékelnénk a fotóimat. :)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 19:46:11

@Zig Zag: Kicsit féltem, hogy valaki rámutat, hogy szerény kutatásaim mégis félrevezettek és azok az emberek mégsem 73-as áldozatok, de most megnyugodtam :-) Elvégre ne elmélkedjen a történelemről, aki nem ért hozzá. Kösz a megerősítést :-)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 19:52:58

@SzilKa: Köszi, de csak pár mondat erejéig tudok okosnak tűnni, ebben a társaságban -tartok tőle- hamar kilógna a lóláb :-)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 20:04:14

@tiboru: Na igen. Ez bennem is felmerült az előtt a szárny előtt állva, de nem tudtam rajta mosolyogni.
Viszont érdekes volt, mikor erre a témára nagy bátran rákérdeztem a sofőrünknél, természetesen tolmács segítségével. Nagyon diplomatikus választ kaptam.

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.29. 20:07:49

@black-lotus: nekem még az a pár mondat is necces. Nem emlékszel, h Gergye csak azért engedett át a töri érettségin, h soha többé ne kerüljek a szeme elé? :)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 20:16:28

@SzilKa: Az ő véleményére nem adok. Elvégre olyan nincs, hogy egy osztályban 38 emberből 37 hülye legyen a történelemhez. Főleg, hogy én is benne voltam a 37-ben. Na ennyit a szerénységemről :-) Csak arra nem emlékszem, ki volt az az egy, akit nem akart megbuktatni... És ha visszaemlékszel, a szóbelin nekem végig a magyar tanárunk súgott.

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.29. 20:22:13

@black-lotus: nekem az Áron rémlik.

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 20:25:55

@SzilKa: Aztán nézd meg mire ment a nagy tudományával! ;-) Talán tőle kértek cikket a lemilre? :-) De nem ám! (Meg is bánták volna: én láttam már az ő előadását a saját életéről az osztálytalálkozón. PDF formátumban :-D)

Válasz erre 

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.06.29. 20:38:37

@tiboru: nem, egy csomó izraeli gépet lőttek le az új szovjet légvédelmi rakétákkal - a többség F-4 Phantom volt. Ahogy berepültek az egyiptomi légvédelem hatókörébe, már indították is a SAM-eket. Az egyiptomi légvédelmi rakétaütegek a szuezi csatorna túlpartján települt. A háboru második szakaszában az egyiptomi szárazfüldi csapatok (türelmetlenségből és telhetetlenségből) kiballagtak a légvédelmi ernyőjük alól, hogy még több területet szállhassanak meg. Na ekkor számolt le velük az IDF és átkelve a csatornán sorra foglalta el a támaszpontjaikat, meg fontos területeket -- köztük a légvédelmi rakétaütegekkel. Ezzel eldőlt a háború sorsa.

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.29. 20:38:48

@black-lotus:

Nem ismerem az Áron gyereket, de ezek után maximum az arcába bírnék csapdosni egy mérsékelten tiszta palacsintasütővel :-)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.29. 20:45:54

@tiboru: Én majdnem meg is tettem, mikor még az építészkarra jártam és azt mondta, hogy ő meg kritikus lesz és az építészetre fog szakosodni. Imádom, ha olyan kritizál, aki nem tanulta soha. Matekból viszont kis híján elkapálták. A négy alapműveleten kívül semmit nem bírt megtanulni :-)

Válasz erre 

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.06.29. 21:22:56

@tiboru: csak most esik le, hogy már megint ezekkel a hajakkal jössz...

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.29. 21:27:13

@Zig Zag: Tiboru tán hajfétisiszta?

:)

Válasz erre 

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.06.29. 21:38:59

@SzilKa: szerintem nem :)

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.06.30. 01:49:31

@SzilKa:

Á, teljesen hétköznapi krapek vagyok; még egy izgalmas szexuális deviációm sincs; csupa-csupa konzervatív szál.

Na jó: majdnem csupa-csupa :-D

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.30. 20:59:01

Kairóban a Military Museumtól nem messze volt a Police Museum. Sajnos ennek meglátogatására már tényleg nem maradt időnk és energiánk. (Legkevésbé az idegenvezetőnknek.) Kíváncsi lennék rá, tárlata vajon hasonlít-e a budapesti Rendőrség-történeti Múzeum gyűjteményére, aminek látványától néhány éve szégyenszemre rosszul lettem.

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.30. 21:16:52

A Military Museum első termeinek egyikében kiállított zászlók némi vitát váltottak ki az idegenvezető és köztem. Állítottam, hogy az egyformának látszó zászlók nem egyformák: más madár más pajzzsal. Az igazamat próbáltam alátámasztani a zászlók alatt olvasható évszámokkal. Ezeken kívül egyéb leírást nem találtam a tárolók körül, talán csak elkerülte a figyelmem. Sajnos elég méltánytalanul voltak kiállítva a zászlók: összezsúfolva egy poros tárolóban, így gyűrötten-összecsavarva valóban alig volt észrevehető köztük a különbség. Amatőr kutató lévén eddig a világhálón sem találtam sok információt róluk, pedig érdekelne a történetük.

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.30. 22:02:26

@black-lotus: én bírtam volna még szuflával és érdekelt is volna a Police Museum, de Mariannról tényleg lerítt, hogy nagyon vágyik már a munkanap végére. Így is plusz proginak kaptuk a Militaryt. Tudod, miért van még hiányérzetem? Szívesen bementem volna még az ottani Carrefour-ba, hogy milyen, esetleg vásároltam volna 1-2 helybéli kaját, konzervet, édességet, ilyesmiket. Most már a Bazárba is elmennék, de tény, hogy akkor már örültem, hogy nem kell árusokat hessegetni. Szívesen elvegyültem volna még a városi tömegben csak úgy, átvenni a helyi életérzést, de valószínűleg eléggé kitűntünk volna europid formánkkal. Így buszon keresztül mégis olyan elzártak voltunk. Érted, ugye?

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.30. 22:04:08

@black-lotus: Remélem Zig Zag felvilágosít bennünket! :)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.30. 22:13:01

Értem, persze. És egyetértek Veled. Én pontosan ezekre a dolgokra szánnám azt a 3 hónapot, amit annak a mókás hajú ajándékboltosnak a kérdésére válaszoltam, akitől utolsó estén vásároltuk a képeslapokat. Elvégre csak két hetet az Egyiptomi Múzeumra is simán rá lehetne szánni. És a Citadella felderítésére újabb két hetet. De eddig még így is mi töltöttük el a legtöbb időt a Citadellában Mariann szerint és mi tettük fel a legtöbb kérdést :-D

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.30. 22:22:10

A városi vegyülést megelőzően azért szerintem kéne egy kis tréning, de jó lenne azt is megtapasztalni. Mindenesetre szívemnek -egyik- legkedvesebb emléke az a kisbolti vásárlás, ahol a banános rágót vetted. Ezt a boltocskát nevezte Mariann 'helyi Tesco'-nak, szóval ha Carrefour-ban nem is jártál, azért a helyi hipermarket megvolt :-) És ha már vásárlás: kihagytuk az Alexandria City Centre-t is, ami közvetlenül a Carrefour mellett pompázott.

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.30. 22:22:22

@black-lotus: az biztos, hogy megdolgoztattuk Mariannt :)

Mennyi érdekes infóról maradnak le azok a turisták, akik csak fapofával végighallgatják a kötelező kiselőadását és ennyi, slussz-passz!

Válasz erre 

SzilKa 2009.06.30. 22:25:40

@black-lotus: önvédelmi tréningre gondolsz? :) Egyébként helyi kísérővel gondoltam a vegyülést, aki nem hagyja, hogy megvegyenek minket kilóra :)

Válasz erre 

black-lotus 2009.06.30. 22:29:22

Szerintem elég lenne kicsit megtanulni arabul. Ez Mariannál is bevált, mikor megpróbálták megvágni. De ha már kísérővel vegyülünk, akkor egy olyan megbízható kísérőre volna szükség, aki a világ összes tevéjéért sem adna el minket ;-)

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.01. 00:19:46

@black-lotus:

Nem voltam ott, de az egyiptomi címerben látható madár (Szaladin szultán sasmadara) hasonmásai számos arab állam címerében ott feszítenek: Egyiptom mellett Szíria, a Palesztin Hatóság, Irak, Jemen (1990 előtt), ráadásul a zászlószínek is a piros-fehér-zöld-fekete kombinációi, megszórva egy-két-három csillaggal.

Úgyhogy biztos nagyon változatos zászlók lehetnek ott, de nem lepne meg, ha maguk az egyiptomiak se nagyon tudnák, hogy mikor melyik volt a menő (és a hivatalos, tekintettel pl. az egyiptomi-szír államszövetségre '58 és '61 között).

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.01. 00:21:49

@black-lotus:

Szóbeli feddésben részesítem mindkét hölgyet a Police Museum kihagyása miatt! És a feddést csak megvesztegetéssel lehet semmissé tenni...

Válasz erre 

black-lotus 2009.07.01. 10:40:19

@tiboru: Igen, azt én is láttam, hogy kb. az elnökeik változásával párhuzamosan változott a zászlójuk is. Szaladin sasmadarát -ha helyes az információm- Kurais solyma előzte meg kb. Szadat elnöksége alatt. (Ezek tényleg nagyon egyformának tűntek a zászlókon.) Sajnos ilyen messziről (időben és térben), valamint ilyen hiányos közel-keleti ismeretekkel -átok a középiskolai hiányos oktatásra!- nem nagyon értem a változások okait. Azt értem miért volt olyan fontos Szaladin Egyiptom történelmében, szóval teljesen érthető miért a sas. Ami nekem érdekes, az a sólyom. Ha ez a bizonyos 'Kurais' a törzset jelenti, ahonnan Mohamed származott, akkor értem miért kaphatott helyet a zászlón. Ugyanakkor ennek a törzsnek az ellenállása késztette, hogy elhagyja Mekkát, ez azért elbizonytalanított, hogy helyes úton járok-e a témában. Szóval nekem van itt egy kis homály. Ha valaki meg tudja nekem ezt magyarázni, ne fogja vissza magát.
És szóljon, ha a fenti fejtegetéssel teljesen rossz irányba indultam :-)

Válasz erre 

black-lotus 2009.07.01. 10:45:06

@tiboru: A megvesztegetés tudtommal törvénytelen, így nekünk -törvénytisztelő állampolgárok lévén- fogalmunk sincs hogyan kell csinálni. De adhatsz tippeket, talán meg tudunk egyezni valahogy. Mint említettem, sok mindenre kapható vagyok ;-)

Válasz erre 

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.07.06. 09:18:06

@black-lotus:

Nem, szerintem jó irányba indultál.

A törzsi sólyom (a másik nagy kedvenc az arab herladikában) ugyancsak több közel-keleti állam címerében szerepel.

Az, hogy miattuk hagyta el Mekkát, elősegítette az iszlám terjedését, úgyhogy végül is hálásak a törzsnek :-)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: